Komáromi bencés rendház

Komáromban először 1776-ban telepedtek le a bencések, amikor a Helytartótanács kezdeményezésére a pannonhalmi főapát átvette a feloszlatott jezsuita rend gimnáziumát, székházát és a Szent András-templomot. A tanári kar a jezsuiták egykori rendházába költözött, amit 1786-ban a bencés rend magyarországi feloszlatásakor kellett elhagyni, de Bossányi Mór, a gimnázium igazgatója a továbbiakban is az iskola élén maradhatott. ■ I. Ferenc 1802-ben kiadott restitúciós diplomája értelmében a főapátság visszakapta a korábban is használt komáromi ingatlanait. A rendházba való beköltözést azonban nem csak az nehezítette, hogy a rend nem rendelkezett kellő számú tanárral, hanem az is, hogy a rendházat ekkor már katonai kórházként használták. Így csak 1812-ben költöztek vissza a szerzetesek a városba. Ekkor a gimnázium felső két osztályának tantermeit is a rendházban helyezték el. Az épületben nagyobb átalakításokra 1818 és 1821 között került sor, amikor megújították a tetőzetet, kicserélték az ablakokat, új kályhát kapott az ebédlő, és a tanári szobákba is új bútorokat vásároltak. Az 1830-as években több részét renoválták, többek között javították a házi kápolna falait, mely az ebédlő fölött helyezkedett el. A székházzal összeépült Szent András templom 1812 előtt plébániatemplomként funkcionált, de a bencések visszatérése után közös használatba került, és a város többszöri próbálkozása ellenére egyházjogilag sem vette át az esztergomi főegyházmegye, hanem a bencések konventtemplomaként szolgált. Az 1848/1849-es szabadságharc idején a várost különösen is érintő hadi események miatt a tanítás szünetelt, az 1848 szept. 17-i nagy tűzvész következtében a rendház tetőzete is leégett. Rimely Mihály főapát 1848 őszén 11 000 forintot költött az épület helyreállítására. A munkálatok közben a honvédség katonai kórház céljára foglalta le a székházat, ezért a szerzetesek tagjai elhagyták a rezidenciát és csak 1849 decemberében tértek vissza. ■ A tanítás már az Entwurf szellemében indult újra, vagyis négyosztályos algimnáziummá alakult az iskola, így az oktatás kikerült a rendházból. A házfőnök a bencés gyakorlatnak megfelelően az iskola igazgatója volt. Az első világháború kitörése után ismét katonai kórházként használták az épületet, ahol a sebesültek lelki gondozásába a bencés tanári kar tagjai is bekapcsolódtak. ■ 1919. januárjában csehszlovák csapatok foglalták el a várost. A tantestület tagjai növendékeik érdekében letették az államesküt, de a hatóságok Mórocz Emilián igazgatót és néhány rendtársát mégis kiutasították az országból. Miután 1920-ban a trianoni békeszerződés rögzítette az új államhatárokat, a rendház tagjai egyházjogi értelemben is megpróbáltak leválni a Pannonhalmi Főapátságról, így az itt élő növendékeket a prágai egyetemre küldték, de az 1938. évi első bécsi döntés után okafogyottá váltak ezek a törekvések. Az iskolában 1945-ig tanítottak szerzetesek, de utána is részt vettek a lelkipásztori munkában és csak az erőszakos kitelepítés következtében hagyták el a rendházukat, amikor 1949. máj. 27-én a Turóc megyei Znióváraljára internálták őket. Csak három bencés maradt a plébánián. ■ A rendház 1989-ben került vissza a főapátság tulajdonába, ahol a legfiatalabb még élő felvidéki magyar bencés, Fehér Damáz vezetésével, és néhány titokban fogadalmat tett szlovákiai pappal újraindult a közösségi élet. Az újraalapítási kísérlet 1994-ben sikertelenül zárult, a plébánosok visszatértek egyházmegyéjükbe, és 1995-től az új házfőnök Magyarországról koordinálta a bencések révkomáromi lelkipásztori szolgálatot. 2014. dec. 15-én Orosch János nagyszombati érsek eltörölte a komáromi bencés rendházat, mivel úgy látta, hogy abban nem volt szerzetesi élet. Ezt utólag, 2015. nov. 13-án a Szentszék is jóváhagyta. A döntést a pannonhalmi főapát megfellebbezte, de jogerős ítélet nem született az ügyben, így továbbra is egy Magyarországon élő kinevezett házfőnöke van a komáromi bencés háznak. ■ (Boros Zoltán, 2025)