Név
Gyulafehérvári református kollégium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1571
Megszűnés/államosítás éve
1658
Története

[A középkorban:] Első jelentős iskolája a nagy hagyományú középkori káptalani iskola, amely humanista iskolává fejlődött a Mohács előtti évtizedekben. – [A koraújkorban:] Ez a 16. század közepére protestáns szellemű vezetés alá került, 1571-től reformátussá vált. Bethlen Gábor uralkodása idején az 1622-i erdélyi országgyűlés törvényt hozott akadémiává [„Academicum Collegium seu Gymnasium Illustre ”] fejlesztéséről, az egykori káptalani birtokokat is e célra fordítva. Ennek eredményeképpen 1629-től a bölcseleti-teológiai tagozaton német tanárok tanítottak, a nagygimnázium legfelső két – poétika-retorika – osztálya élére is felnőtt tanár került. Ezeket az osztályokat tanította 1653 novemberétől 1655 szeptemberéig Apáczai Csere János (1643–1648 között maga is a kollégium növendéke). Csak az alsóbb gimnáziumi osztályok tanulóit oktatták preceptor-nagydiákok. A kollégium virágzó életét a török-tatár támadás zavarta meg, amely 1658-ban végigpusztította Erdélyt. A szétdúlt kollégiumban megszűnt az élet. Külföldi tanárai ekkor már nem voltak, praeceptorait, diákjait a nagyenyedi református iskola fogadta be. 1662-ben Apafi Mihály fejedelem az egykori gyulafehérvári kollégium javadalmait a nagyenyedi iskolának adta. (KIKT)

Bibliográfia
P. Szathmáry Károly: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története, Budapest, 1868. – Molnár 580-588. – Váró Ferenc: Bethlen Gábor kollégiuma. Nagyenyed 1903. – Vargha Zoltán: A gyulafehérvári főiskola 1657-i szabályzata, Budapest, 1907. – Békefi KI 114-121. – Mészáros István: Iskolaügy Bethlen Gábor korában, in Vigilia 1981, 85-89. – Mészáros MI 110, 440, 328-332. – Pápai Páriz, Ferenc, A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története, ford. Imregh Monika, s. a. rend. Rácz Emese, Kolozsvár, 2016.

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Gyulafehérvár 1571 1658

DMappák