Név
Szent Orsolya rend budapesti Szent Angéla intézete
Névváltozatok
Szent Orsolya Rend budapesti Szent Angela intézete; Szent Orsolya Rend Szent Angela leánylíceum és tanítónőképző intézet
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1924
Története

1924-ben kezdte működését a Szent Orsolya-rendi szerzetesnővérek leánygimnáziuma, amelyben az első érettségit 1930/31 végén tartották. Ebben az évben vette fel a szerzetesrend alapítójának, Merici Szent Angélának nevét. 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1932: 255 (28); 1942: 301 (22). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint római katolikus iskolát – államosították, majd megszüntették. (KIKT) – Az iskola fenntartója a Soproni Szent Orsolya női szerzetesrend volt. A leánygimnázium az 1924/25. tanévben mint magánleánygimnázium V. osztállyal nyílt meg. 1930-tól a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélye alapján nyilvánossági jogot kapott. Ekkor már 8 évfolyamos iskolaként működött. A tanítónőképző 1931-ben nyílt meg. 1938-tól fokozatosan leánylíceummá alakult át, majd 1941-től leánylíceum és tanítónőképző intézetként működött. Az iskola az Áldás u. 1. sz. községi elemi népiskola helyiségében kezdte meg működését, onnan 1928-ban költözött saját épületébe a II. Zivatar utca 2. sz. és a II. Ady Endre utca 3. sz. saroképületbe. Az intézetet 1948-ban államosították. Az államosítás után helyén a Budapesti II. ker állami pedagógiai gimnázium, majd tanítónőképző működött. (HBI 628-629)

Bibliográfia
Ért 1942. – Ért 1944-1946. – Herczegh 625. sz.
OM azonosító
100565

Az intézményhez tartozó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1924

DMappák