Szegedi egyházmegyeközi szeminárium

A Trianoni békeszerződés után feldarabolódott csanádi püspökség Magyarországra eső részét a Szentszék 1923-ban nyilvánította önálló egyházmegyévé, központja Szeged lett. Ide menekült Temesvárról Glattfelder Gyula püspök, aki nagy lendülettel szervezte újjá az egykori terjedelmének tizenhárom százalékára zsugorodott püspökséget. Egyik legfontosabb feladatának az utánpótlást biztosító papnevelést tartotta, ezért már 1923-ban kisszemináriumot hozott létre a papságra készülődő középiskolásoknak, majd 1930-ban egyházmegyeközi szemináriumot alapított a hasonlóan megcsonkított püspökségek növendékei számára, ahol a kispapok nevelését a jezsuitákra bízta. 1930. okt. 1-jén 33 szeminarista kezdte meg tanulmányait Szegeden, ők a csanádi, nagyváradi, szatmári, kassai és rozsnyói egyházmegyékből érkeztek. Új otthonuk a Templom tér (későbbi nevén Dóm tér) jobb oldalán elhelyezkedő, frissen elkészült épülettömbben volt, ugyanott, ahol a püspöki palota és az egyetemi hallgatók püspöki internátusa, a Szent Imre Kollégium. 1932-től itt laktak a szemináriumot irányító jezsuita páterek is, általában hárman-négyen. Közösségük a szegedi jezsuita kollégiumtól (rendháztól) függő intézményt alkotott, élén a régens állt, mellette egy-egy spirituális, tanulmányi, fegyelmi prefektus működött. ■ A szemináriumban a tanulmányi idő öt évet tett ki, az első kettőben főként filozófiát oktattak főtárgyként, az utolsó három tanévben zajlott a teológiai képzés. Helyet kaptak az oktatásban olyan tárgyak is, mint a retorika, lélektan, aszketika-misztika, pedagógia, didaktika, liturgika, szociológia, kateketika, de mindenki megtanult harmóniumon játszani, és nagy hangsúlyt fektettek a rendszeres testmozgásra. A kispapokra bízták a szegedi iskolásokat összefogó mozgalom, a Szívgárda irányítását, és cserkésztiszti képzést is szerveztek a számukra. Léteztek úgynevezett gyakorlati óráik, melyek keretén belül a papi jellemtant tanulmányozták, gyakorolták a szónoklatot, a liturgiát, az éneket, a latint, és egy olyan nyelvet is, amely a magyaron kívül az egyházmegyéjükben használatos. Néhány külsős paptanár mellett a szemináriumban főként a jezsuiták tanítottak és neveltek: a régensi vagy prefektusi feladatok mellett a bentlakó páterek tanítottak is, de a rendházból is jöttek át tanárok. Az intézmény önképzőkörének, a Szent Gellért Akadémiának mind az öt évfolyam tagja volt. Hitbuzgalmi, missziós, szociális, irodalmi és vigalmi szakosztályai rendszeresen szerveztek előadásokat, vitákat egyházi, közéleti témákban. Különleges alkalmakkor a kispapok színműveket is előadtak beszédtechnika tanáruk, Ugrin József színművész vezetésével, profi díszleteket és jelmezeket alkalmazva. ■ Az 1930-as évek második felére a szeminárium és a jezsuita kollégiumban működő teológiai főiskola között szorosabbak lettek a kapcsolatok. A jezsuita skolasztikusok átjártak tanulni a szemináriumba, a kispapok pedig a jezsuitákhoz. ■ A szemináriumban a papképzés Szent Ignác-i szellemben folyt, a lelki-spirituális nevelés meghatározó alakja Hunya Dániel jezsuita atya volt. Hunya páter karizmatikus személyisége, mély szociális érzékenysége nagy hatást gyakorolt a hallgatókra, meghatározta az itt képződők papi lelkiségét, melynek alapja az életszentség, a felkészültség és műveltség, a talpraesettség, jó modor és jó egészség. Minden este punktának nevezett elmélkedéseket tartott a diákoknak, amelyekre másnap reggel kellett reflektálni, és kötelezővé tette mindenki számára, hogy havonta egyszer rekollekciós beszélgetésen jelenjen meg nála, ahol lelki fejlődéséről, spirituális életéről kellett beszámolnia. 1935-ben az „öregdiákokból” megszervezte a Szegeden végzett lelkipásztorokat összefogó Szent Gellért Uniót, melynek tagjai összetartását még jobban elősegítette folyóiratuk, a Cor Unum, valamint a nyári nagy akadémiák és a közös, nyolc napos lelkigyakorlatok. A Cor Unum 1941-től Papi Lelkiség címen jelent meg, majd 1947-től az emigrációban élő jezsuiták adták ki Magyar Papi Egység, később Szolgálat címen. ■ Hunya Dániel egészségi okokból 1950-ben fejezte be lelkivezetői munkáját Szegeden, de még ebben az évben a szerzetesrendek működését megszüntető állami rendelet a szeminárium létét is alapjaiban ingatta meg. Ugyan még egy tanév erejéig (1950/51) a jezsuita Petruch Antal volt az elöljárója a szemináriumnak és néhány rendtag tanította a papnövendékeket, de a következő évben ide költöztették a kalocsai érseki papnevelőt, és ekkor a jezsuita tanárok végleg távoztak Szegedről. ■ (Szokol Réka, 2025)