Pécsi Pius jezsuita kollégium

A jezsuiták Pécsett még az oszmán hódoltság idején, 1612-ben telepedtek meg. Ez volt a Társaság működésének egyik legkorábbi helyszíne a mai Magyarország területén. Gimnáziumot is fenntartó missziójuk a visszafoglaló háborúk után rezidenciává, majd 1731-ben kollégiummá fejlődött, és végül a Társaság 1773. évi feloszlatásakor megszűnt. ■ A jezsuiták 1912-ben gróf Zichy Gyula pécsi püspök meghívására telepedtek le újra Pécsett azzal a céllal, hogy ott gimnáziumot és internátust működtessenek. A püspök által tett alapítvány X. Piusz pápa aranymiséjének (1908) emlékére a Pius-alapítvány nevet kapta. ■ A kollégium elhelyezésére az első két évben a József utca 19. szám alatti püspöki bérház szolgált. A Makár utcai (1926-tól Zichy Gyula utca, 1945 után máig Ifjúság útja) végleges épületegyüttes, amely a rendházat, gimnáziumot, internátust (és később a kisszemináriumot) foglalta magába, legnagyobb része 1914-re készült el, a nyugati szárny 1926-ban épült, míg a templom 1927–1930 között. 1933 és 1937 között további bővítésekre, átalakításokra, valamint sportpályák és kert építésére került sor. ■ A rendház 1921-ben, a város szerb megszállásának elmúltával nyerte el a teljes kollégiumi rangot (Kalocsa mellett másodikként a trianoni országterületen). Ekkorra a benne lakó jezsuiták létszáma a kezdeti 6 főről 25-re nőtt, majd a gyarapodás tovább folytatódott 1925-ig, amikortól a 2. világháború végéig 34–39 fő között alakult. Az 1940-es évek második felében 40 fölé került, majd a gimnázium államosítása (1948) és a kollégium teljes felszámolása (1950) közötti években 30 körülire esett vissza. ■ Az itt élő jezsuiták elsődleges feladata a gimnáziumi tanítás, valamint az internátusi nevelőmunka volt. Ezen felül a kezdetektől gyóntattak, valamint iskolán kívüli csoportok számára is vezettek Mária-kongregációkat a diákokéi mellett. 1918–19-ben (Pécs szerb megszállását közvetlenül megelőzően és egy darabig annak időszakában) két világnézeti füzetsorozatot adtak ki. A két világháború között lelkipásztorkodtak a közeli Xavéri Szent Ferenc-kápolnában, saját templomuk elkészültétől kezdve azonban elsősorban már ebben. 1922–26 között az egyik atya a püspöki szeminárium spirituálisa volt, 1925-től 1946-ig saját növendékeiknek kisszemináriumot működtettek (Ignatianum). Az 1930-as években falusi népszónoki, valamint lelkigyakorlat-adói feladataik is voltak, az évtized közepétől a Jézus Szíve Szövetséget vezették. Az 1940-es években Hemm János rektorsága alatt tovább fokozódott a pécsi jezsuiták lelkipásztori tevékenysége városszerte és a környéken. 1945 első felében röviden itt képezték a rendtartomány filozófiai tanulmányokat végző növendékeit. ■ A gimnázium államosításával 1948 nyarától a jezsuiták csak a rendházat és a templomot tarthatták meg. Utóbbit novemberben (1949-es alapító irattal) a püspök önálló lelkészséggé alakította, melynek leányegyházaiban (és ezeken felül a Donátus-kápolnában) is az atyák látták el a lelkipásztori szolgálatot. Ezen felül az oktatás terén is igyekeztek új feladatokat találni. Az állami iskolai hittantanítás mellett vállalták a tanítást a püspöki kisszemináriumban, valamint saját kisszemináriumot létesítettek az államosított kalocsai gimnáziumból kicsapott rendi növendékek és más, jezsuitának készülő, gimnazista korú diákok számára. ■ 1950-ben a jezsuita épületek rendházi részét is államosították, majd 1950. jún. 9/10-én a pécsi jezsuitákat Mezőkövesdre deportálták. Ezzel az intézmény megszűnt, államosított épületeit a Pécsi Pedagógiai Főiskola foglalta el, amely később a Janus Pannonius Tudományegyetem része lett. (Ma is a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi Kara működik bennük). ■ A Társaság működésének újbóli engedélyezése után az 1990-es években a magyar jezsuiták ismét állomáshelyet működtettek Pécsett (Pécsbányán), de a Pius-kollégiumnak és intézményeinek visszaállítására, az eredeti épületek visszaigénylésére nem került sor. ■ (Siptár Dániel, 2025)