Titulus
Jézus Szíve
Típus
rendház
Felekezeti jelleg
görögkatolikus
Létesítés éve
1933
Megszűnés/államosítás éve
1950
Cím
Hajdúdorog, Ady Endre utca 23–27
Története

Hajdúdorogon a baziliták egy gyermektelen házaspár, Lengyel János nyugalmazott elemi iskolaigazgató és neje, Szabó F. Mária nyugalmazott polgári iskolai tanárnő nagylelkű adományának (egy tágas beltelek, ház és 50 kataszteri hold föld) köszönhetően tudtak megtelepedni 1933-ban. Három bazilita szerzetes (két pap és egy laikus testvér) ez év július 27-től ideiglenesen az alapítóktól kapott házba költözött. Szeptember 24-én Dudás Bertalan máriapócsi házfőnök a városban tartott nagyhatású szónoklatával adakozásra hívta fel a híveket. A gyűjtés eredményeiről a Görögkatolikus Szemle hasábjain is rendszeresen tudósítottak. Az új kápolna alapkövét 1935-ben tették le, amely ebben az évben el is készült, s amelyet a később építendő monostor részeként terveztek meg. Alagsorában négy cellát, konyhát és kamrát alakítottak ki. 1939–1940 között épült fel a kápolnát is magában foglaló háromszintes rendház, melynek földszintjén tantermek és szobák, az emeleteken szerzetesi cellák és kollégiumi helyiségek voltak. A kápolna számára 1939-ben Veress Géza festette meg a „Krisztus közöttünk” című festményt. Az oltárokat a máriapócsi Juhász János és Mihály faragták. 1942 szeptemberében nyílt meg a városban a Líceum és tanítóképző, valamint az első és egyetlen görögkatolikus népfőiskola. A tanítóképzőben három bazilita tanár is tanított. Az új bazilita házban fiú internátus-konviktus működött, az említett intézmények szolgálatában. 1950-ben 52 líceumi tanítóképzős tanult Hajdúdorogon. 1949-ben szentszéki engedéllyel ide helyezték a rendi noviciátust is, amelynek 37 növendéke volt. ■ 1938 januárjában a Lengyel házaspár Hajdúdorogon további telket és földet vásárolt, hogy a városban női kolostort és lánynevelő intézetet alapítsanak. A megvalósítást a háború utánra halasztották. ■ A bazilita rendházat 1950-ben államosították. Az 1989/1990. évi rendszerváltás után visszakapta az egyház, de nem került rendi tulajdonba, hanem a Hajdúdorogi Egyházmegye birtoka lett. Egykori épületeiben kezdte meg működését 1991-ben a Görögkatolikus Gimnázium, amely később a Szent Bazil Oktatási Központ egyik intézménye lett. ■ (Terdik Szilveszter, 2025)

Archontológia

Elöljárók: Mező Teofil (1937–1943); Sándor Jozafát (1943–1945); Liki János Imre (1945–1950)

Bibliográfia
Szabó Miklós: A Szent Bazil Rend Hajdúdorogon, in Hajdudorogi Állami és Polgári Fiú- és Leányiskola Értesítője 1933/1934, 3–7. – Dudás Miklós: Bazilisszák, in Keleti Egyház 5(1938), 64–73. – M–ás: A hajdúdorogi bazilita templom oltárképe, in Máriapócsi Magosz Naptár. A görög-katolikus magyar hívők részére. Az 1939. évre, Budapest [1938], 53. – B. Papp János: Görögkatolikus gimnázium Hajdúdorogon, in Görögkatolikus Szemle 1992:8, 6-7. – Dudás 1993, 23. – FMGT 2014-2022, II/4/5.
Projekt
Szerzetes Magyarország 1918–1992
Név
Hajdúdorogi bazilita monostor

Az intézménynek otthont adó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Hajdúdorog 1933 1950

Az intézményt befogadó rendtartományok

DMappák