Esztelneki ferences rendház

A háromszéki Esztelnek falu felső részében Szent György tiszteletére emelt kápolna mellé 1648-ban az idős Kászoni Márton plébános segédlelkészt kért a csíksomlyói ferencesektől. Először Pálfalvi Ferenc, majd folyamatosan egy-két ferences szolgált ott a kápolna melletti faházban. 1678-ban a háromszéki protestánsok az esztelneki barátok elűzését követelték, mivel az erdélyi törvények csak a csíksomlyói és mikházi kolostorokat engedélyezték, de Mikes Kelemen háromszéki főkapitány, arra hivatkozva, hogy ott a ferenceseknek csak ideiglenes szállásuk van, megvédte őket. ■ Az erdélyi uralomváltás után, 1690-ben nagyobb házat építettek, amelyről egy feliratos gerenda tanúskodik. Az építkezést Nagy János ferences vezette, támogatójuk pedig bátyja, Nagy Mózes (†1709) esztelneki plébános volt, az ottani plébánia mellett 1682-től működő gimnázium alapítója. Miután a kisgimnázium, amelyet minoriták vezettek, 1696-ban Kantára költözött, a ferencesek is tanítani kezdtek Esztelneken. Nagy Mózes meggyőzte őket, hogy csak alsóbb osztályokat indítsanak, a felsőbb gimnazisták (poetisták és retoristák) járjanak Kantára. Az esztelneki ferences templomot 1710 és 1729 között kibővítették (a régi templom megmaradt szentélynek), majd mellé 1743 és 1750 között négyszögű, emeletes kolostor épült. A kolostor fontos szerepet játszott a rendi képzésben is. 1721-től kezdve alig volt év, amikor nem működött volna benne noviciátus vagy filozófiai stúdium. A kisgimnázium mellé 18. század közepére diákotthon (szeminárium) és színházterem is épült. A gimnázium és a szeminárium alapítványait II. József államosította, és ezzel meg is szüntette őket. ■ A kolostor a templommal együtt 1921. december 23-i éjszakán kéménytűz következtében leégett. Minden értéke a könyvtárral és a sok kézirattal együtt a lángok martaléka lett. Az egykori négyzet alakú kolostornak csak a keleti szárnyát tették lakhatóvá, a templomot, melynek falai még álltak, elhamarkodottan lebontották. Ma a régi kolostorra az eredeti alakban fennmaradt főbejárat és a sekrestye emlékeztet. Bár 1922-ben elkészült az újjáépítési terv, és Erdély-szintű gyűjtésbe kezdtek, de a kivitelezés elmaradt. Ezért a rendtartomány 1930-ban fel is adta a kolostort. Csak 1937-ben tértek vissza Esztelnekre a ferencesek Takács Gábor vezetésével. A kommunista állami hatalom 1949-ben államosította kolostorukat, de miután a falu férfi lakossága ez ellen gyűlésen tiltakozott, a rendelkezést visszavonták. ■ 1951. augusztus 20-án azonban innen is deportálták a ferenceseket Máriaradnára, az esztelneki kolostorban pedig minoriták, iskolatestvérek és világi papok számára rendeztek be gyűjtőtábort. 1952 májusában a Radnán őrzött ferencesek három kijelölt kényszerlakhelye közül Esztelnek lett az egyik, így az ottaniak mellé 37 ferences is érkezett. 1956-tól kezdték elengedni őket plébániákra vagy rendi templomokba, végül 1964-re tizenhárman maradtak. Akkor a kényszerlakhely-kötöttség megszűnt, viszont a ferenceseknek el kellett hagyniuk az esztelneki kolostort is. ■ (Jonica Xénia 2024)