Névváltozatok
Vajda Péter Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1834
Megszűnés/államosítás éve
1948
Története

[A koraújkorban:] 1802-ben Mezőberényben nyílt meg az evangélikus egyházkerület iskolája, amelyben három tanár a nagygimnáziumi tananyagot oktatta. Az iskola 1834-ben áttelepült Szarvasra, ettől az évtől kezdve a bölcseletet is tanították, megszervezve a negyedik, majd az ötödik tanár állását. Tanára volt Vajda Péter, Ballagi (Bloch) Mór. – Tanulólétszámok: 1816: 72 1825: 140; 1835: 138; 1847: 132. – [A szabadságharc után:] 1854-től négy tanár tanította a helyi tantervű gimnáziumi osztályokat, az első érettségit 1861/62 végén tartották. Tanulója volt Gyóni Géza, Melich János. 1924-től humán gimnázium, 1930-ban felvette Vajda Péter nevét. 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1880: 496 (51); 1900: 381 (39); 1910: 373 (30); 1924: 385 (22); 1932: 295 (28). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint evangélikus iskolát – államosították, és továbbra is Vajda Péter Gimnázium néven folytatta működését. (KIKT)

Bibliográfia
Ballagi (Bloch) Mór: A szarvasi ág. hitv. evang. főiskolának rövid története. Szarvas 1847. – Benka Gyula: A. békési ág. hitv. ev. egyházmegye tulajdonát képező s az általa fenntartott szarvasi főgymnasium története. 1802-1895. Gyoma 1895. – Uő: Adatok a szarvasi ág. hitv. ev. főgymnasium száz éves történetéhez, in Ért 1900. – Nádor Jenő: A szarvasi ág. hitv. ev. Vajda Péter Gimnázium története, Budapest, 1934. – Ért 1942. – Ért 1944-1947. – Irányi István: A mezőberényi régi gimnázium története (1802-1834). Mezőberény története. II, szerk. Szabó Ferenc. Mezőberény 1973. – A szarvasi Vajda Péter Gimnázium jubileumi emlékkönyve. 1834–1984. Szarvas 1984.
Név
Szarvasi evangélikus gimnázium

Az intézménynek otthont adó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Szarvas 1834 1948

Az intézményt befogadó rendtartományok

DMappák