[A koraújkorban:] 1806 őszén kezdte el működését egy tanár vezetése alatt az evangélikus kisgimnázium. A további évtizedekben időnként a nagygimnázium tananyagának oktatására is sor került. A latin mellett a szlovák a segédnyelv. Az iskola tanulója volt Korányi Frigyes. 1854-től a korábbi gimnázium mint latin grammatikai osztály működött az elemi iskola keretei között. – [A szabadságharc után:] 1861–1864 között algimnáziumként újjászervezték. 1872-ben az V., 1875-ben a VI. osztálya nyílt meg. A tanítás nyelve a magyar. 1886-ban a VII., 1887-ben a VIII. osztályban indult meg a tanítás. Az első érettségit 1887/88 végén tartották. Tanulója volt Krúdy Gyula, Rajk László. 1925-ben az iskola felvette Kossuth Lajos nevét. 1924-től reálgimnázium, 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1900: 456 (29); 1910: 500 (36); 1924: 458 (42); 1932: 451 (49) 1941: 433 (40). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint evangélikus iskolát – államosították, továbbra is Kossuth Lajos Gimnázium néven folytatva működését. (KIKT)
Név
Nyíregyházi evangélikus gimnázium
Névváltozatok
Kossuth Lajos Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1806
Megszűnés/államosítás éve
1948
Története
Bibliográfia
Martinyi József: A nyíregyházi ág. ev. gymnasium története. £rZ. 1877. – Uő: A nyíregyházi ág. ev. főgymnasium története. Nyíregyháza 1895. – Zsolnay Vilmos: A nyíregyházi ág. h. ev. gimnázium, főgimnázium, majd Kossuth Lajos reálgimnázium története 1861–1936-ig, in Ért 1935. – Ért 1942. – Ért 1946. – Emlékkönyv. 1806–1956, szerk. Horváth Sándor, Margócsy József. Nyíregyháza 1956.