[A koraújkorban:] Alapítása 1763-ban történt, a királyi megerősítő okirat 1765-ben kelt. Ebben az évben kezdődött el a nagygimnáziumban iskolában a tanítás, a piaristák vezetése alatt, 394 tanulóval. 1777-től az első Ratio, 1806-tól a második Ratio szerinti nagygimnázium. Tanulója volt Virág Benedek, Deák Ferenc, Wlassics Gyula, Kunfi Zsigmond. – [A szabadságharc után:] 1850-ben algimnázium, majd 1867–1871 között főgimnáziummá fejlesztették. Az első érettségit 1871/72 végén tartották. Tanulója volt Landler Jenő. 1924-től reálgimnázium, 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1880:322 (32); 1900:422 (230); 1910:436 (27); 1924:378(19); 1932:462(34); 1942: 393 (23). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint római katolikus iskolát – államosították, összevonták a volt római katolikus leánygimnáziummal és Irányi Dániel Gimnázium néven folytatta működését. Az iskola 1957-től a Landler Jenő Gimnázium nevet viseli. (KIKT)
Név
Nagykanizsai piarista gimnázium
Névváltozatok
Kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló nagykanizsai katholikus gimnázium; Irányi Dániel Gimnázium; Landler Jenő Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1765
Története
Bibliográfia
Mészáros KG 151-154. – Könnye Lajos: Tanintézetünk kül- és belviszonyaira vonatkozó újabb mozzanatok vázlata, in Ért 1868. Pap János: A nagy-kanizsai gymnasium és a k. r. társház vázlatos története, in Ért 1879. – Kalcsok Leó: A főgimnázium története, in Ért 1895. – Nagy Lajos: Régi híres kanizsai igazgatók, tanárok és tanítványok, in Ért 1935. – Balanyi EMP 86-87, 211-212. – Ért 1942, in Ért 1944-1947. Degré Alajos: Középiskolai oktatás Zala megyében az 1848-as forradalomtól a kiegyezésig, in PAB-VEAB Értesítő, Székesfehérvár 1978, 204-209. – Kapiller Imre: A nagykanizsai piarista gimnázium diákjai az iskola alapításától 1848-ig, in Zalai Gyűjtemény 18(1983), 145-156.