[A koraújkorban:] Református iskolája 1621-től Debrecenből kért rektorokat, akik időnként latin nyelvtant, illetőleg a kisgimnáziumi, esetenként a nagygimnáziumi tananyagot is oktatták. Az iskolát egy tanár (a rektor) vezette, alkalmanként nagydiák-preceptorokat is alkalmaztak a kisebb tanulók oktatására. 1736-ból ismerjük első szabályzatát. Valószínűleg ettől kezdve nagygimnázium. Tanulólétszám 1740-ben (elemistákkal együtt): 168. A tanítás nyelve 1833-tól a magyar. – [A szabadságharc után:] 1850-től négy-, öt-, majd hatosztályos gimnázium, előbb három, majd négy tanárral. Számuk 1883-ban hatra, 1884-ben hétre emelkedett. 1902-ben nyílt meg a VII., 1903-ban a VIII. osztály. Az első érettségi 1903/1904 végén zajlott le. Az iskola 1912-ben felvette Bocskai István nevét. 1924-től humán gimnázium, 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1910: 181 (34); 1924: 376 (22); 1932: 319 (33); 1942: 361 (26). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint református iskolát – államosították, ezután is Bocskai István Gimnázium néven folytatta működését. (KIKT)
Név
Hajdúböszörményi Bocskai református gimnázium
Névváltozatok
Hajdúböszörményi református Bocskay-gimnázium; Bocskai István Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
református
Létesítés éve
1621
Története
Bibliográfia
Az iskola története és jelen szervezete, in Ért 1883. – Butyka Boldizsár: Gymnasiumunk múltja, in Ért 1900. – Ért 1942. – Ért 1944-1946. – A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium jubileumi emlékkönyve. 1621-1971. Hajdúböszörmény 1972.