Névváltozatok
Fazekas Mihály Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
katolikus
Létesítés éve
1923
Megszűnés/államosítás éve
1948
Cím
Budapest, VIII., Baross Gábor utca 62.
Története

Budapest főváros területén az 1802-ben iskolafenntartó szerzetesrenddé váló bencések semmilyen intézménnyel nem rendelkeztek a 19. század végéig. A tanítást a királyi rendeletnek megfelelően a nyugat-magyarországi az egykori jezsuita gimnáziumokban kezdték, majd az 1880-as évektől újabb települések fordultak a rendhez gimnáziumok nyitása érdekében. A rendtagok többsége azonban nem a vidéki, hanem a budapesti megtelepedést részesítette előnyben. Fehér Ipoly főapát 1892-ben tárgyalásokat kezdett a főváros vezetésével egy bencés gimnázium alapításáról, aminek tervezett helyszíneként Józsefváros, Ferencváros és Kőbánya is felmerült, de a fővárosi közgyűlés ekkor nem támogatta egy új felekezeti iskola felállítását. Az iskolaalapítási engedélyt 1914-ben Hajdú Tibor főapátnak sikerült megszereznie, és 1916-ra elkészültek a zuglói gimnázium nagyszabású tervei, aminek helye a mai Bosnyák téren lett volna. A háborús gazdasági nehézségek miatt az iskola felépítésére mégsem került sor. ■ A budapesti bencés gimnázium végül a józsefvárosi egyházközség meghívásának köszönhetően 1923-ban kezdte meg a működését. A főváros az intézmény részére átengedte az akkor használaton kívüli álló egykori józsefvárosi elemi iskola épületét (Baross utca 62.), ahol addig az első világháború után otthonukat vesztett menekültek laktak. Az első tanévben Kádár Titusz igazgató és három rendtárása ötvenhat elsős diákkal kezdte meg munkát, de az oktatás az első két tanévben – az épületben zajló felújítási munkák miatt – nem itt, hanem a szomszédos Mária Terézia (ma Horváth Mihály) téri 8. szám alatti Pedagógiai Szeminárium helyiségeiben folyt. Eközben az új iskola az 1924 szeptemberében bevezetett tanügyi reformhoz igazodva reálgimnázium lett, ahol az első érettségire az 1930/1931-es tanév végén került sor. A diákok tanulását 1932-től félinternátus segítette. Az önképzőkör 1924-ben, a Czuczor Gergely nevét viselő cserkészcsapat 1925-ben alakult meg, de szavalókör, színjátszókör és Mária kongregáció is működött az intézményben. Az iskolának elismert kórusa volt, és a sokszínű zenei képzés mellett számos sportolási lehetőséget is biztosított a tanulók számára. Az iskola vezetése jó társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett. A Mária kongregáció 1926-os zászlószentelésén Klebelsberg Kuno kultuszminiszter felesége, a cserkészcsapat 1933-as zászlószentelésén Hóman Bálint felesége volt a zászlóanya. A gimnáziumnak külön baráti köre volt olyan támogatókból, akik nem bencés középiskolában végezték tanulmányaikat. A nagy népszerűségnek örvendő intézmény bővítése érdekében 1931-ben a rend megszerezte a Baross utca és Rigó utca sarkán álló egykori állami dohányraktár telkét és a rajta álló bérházat, hogy egy korszerű oktatási komplexumot létesíthessen. A világháború kitörése ezeket a terveket is meghiúsította. ■ A második világháború idején a gimnáziumban 1944 októberéig folyamatos volt a tanítás. Az iskola épületét csak kisebb találatok érték, így 1945 márciusától ismét megtartották az órákat. 1946 őszén az új jogszabályokhoz igazodva létrehozták a Budapesti Szent Benedek-rendi Általános Iskolát, mely a gimnáziummal szemben lévő egykori dohányraktári épületben (Rigó utca 3.) alatt kapott helyet. Külön miniszteri engedély birtokában az első tanévben csak az első, az ötödik és a hatodik osztályokba vettek fel diákokat, a gimnázium osztályok a régi helyükön maradtak. A megcsonkított gimnáziumot 1948-ban államosították, és Fazekas Mihály Gimnázium néven folytatta működését. ■ (Boros Zoltán, 2025)

Archontológia

Igazgatók: Kádár Titusz (1923–1924); Kemenes Illés (1924–1931); Mattyasovszky Kasszián (1931–1935); Horváth Kandid (1935–1945); Kováts Arisztid (1945–1948).

Bibliográfia
A Szent Benedek Rend Budapesten 1923-1933: A Szent Benedek Reálgimnázium 10 éves jubileuma, Budapest, 1933. – Mészáros 1988, 173. – Mészáros István: A budapesti és csepeli bencés gimnáziumok Pannonhalma, 1994 (Magyar bencés gimnáziumok, 3). – Katus 1996, 261. – KatBp III, 2019, 383– 388.
OM azonosító
Projekt
Szerzetes Magyarország 1918–1989
Név
Budapesti Szent Benedek bencés gimnázium

Az intézménynek otthont adó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Budapest 1923 1948

Az intézményt befogadó rendtartományok

DMappák