Névváltozatok
Rudolf trónörökös gimnázium; Rózsa Ferenc Gimnázium
Típus
iskola
Felekezeti jelleg
evangélikus
Létesítés éve
1855
Megszűnés/államosítás éve
1948
Története

[A szabadságharc után:] Középszintű iskolája 1858-ban nyílt meg – egy 1855-től működő egytanáros magánintézményt követően – mint polgári iskolai osztályokkal is kombinált háromosztályos, háromtanáros evangélikus „reál-algimnázium”. – Az evangélikus középiskola 1858-ban kezdte működését. Az 1855-től előkészítő tevékenységet kifejtő magánintézmény nem volt középiskola. (Az 1980-ban kiadott jubileumi évkönyv – a korábbi szakirodalom alapján – 1855-öt tartja a Rózsa Ferenc Gimnázium története kezdő évének.) 1864-től algimnázium három, 1865-től négy tanárral. 1870-től vegyes algimnázium és polgári iskola, öt tanárral. 1876-tól algimnázium négy tanárral. 1897-től főgimnázium, Rudolf trónörökösről elnevezve. Az első érettségit 1901 júniusában tartották. Tanulója volt Gyóni Géza. 1924-től reálgimnázium, 1935-től egységes gimnázium. – Tanulólétszámok: 1900: 348 (28); 1910: 316 (44); 1924: 463 (30); 1932: 471 (37); 1942: 334 (21). – [A kommunista hatalomátvétel után:] 1948-ban – mint evangélikus iskolát – államosították, 1950-től Rózsa Ferenc Gimnázium a neve. (KIKT)

Bibliográfia
Horváth János: A békés-csabai algymnasium keletkezése, in Ért 1865. – Bukovszky János: A békéscsabai ág. ev. algymnasium története, in Ért 1895. – Szelényi 107-108. – Ért 1942. – Ért 1944-1947. – A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 125 éve, szerk. Kruchió Gábor. Békéscsaba 1980.
Név
Békéscsabai evangélikus gimnázium

Az intézménynek otthont adó települések

Település Kapcsolat kezdete Kapcsolat vége
Békéscsaba 1855 1948

Az intézményt befogadó rendtartományok

DMappák