*The loading of the pages could take longer time.


A matricula.hu adatbázisa abból a célból készül, hogy a magyarországi egyházi intézményeket, a hozzájuk kapcsolódó településeket és rájuk vonatkozó digitalizált iratokat egymással összekösse és kereshetővé tegye. Adattárunk még közel sem teljes. Indulásakor 2022 júniusában a győri, pannonhalmi, pécsi és székesfehérvári egyházmegyék (akkori és korábbi) plébániái szerepeltek benne, majd folyamatosan bővül újabb plébániák, egyházi intézmények adataival és iratleírásokkal. 2022 szeptemberétől megtalálhatók benne a kalocsai és veszprémi főegyházmegyék plébániái, a magyarországi egyházi középiskolák, valamint a hozzájuk kapcsolódó iratok is.

  • Az adatbázisban megtalálható plébániák leírásánál szerepelnek a Dóka Klára (és munkatársai) által összeállított Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa (Budapest, 1997–1999) sorozat megfelelő (de szükséges esetben javított vagy kiegészített) adatai is.
  • Az intézmények esetében adatbázisunk tartalmazza az összes magyarországi egyházi középiskola leírását Mészáros István Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája (1988) című munkájából. Egyházi iskolának tekintettük azt, amely 1948 előtt, létezésének valamelyik szakaszában egyházi fenntartású vagy jellegű (tehát pl. királyi, községi katolikus gimnázium) volt. Az egységesített nevek megállapítása során a megszűnés/államosítás előtti utolsó névformát vettük figyelembe, némileg egyszerűsítve (elhagytuk a gimnáziumok, al, fő-, reál, stb jelzőit, a szerzetesrendek nevét is egységesítettük). Az intézményi folytonosságot vettük figyelembe akkor is, ha egy iskola időközben új városba költözött. Ez esetben azonban természetesen több koordinátát is fölvettünk az adatbázisba.

Munkatársak: Boros Zoltán, Csermelyi József, Damásdi Zoltán, Kollár Levente, Koltai András, Lakatos Andor, Szekér Barnabás, Koprivanacz László.

Funded by Nemzeti Együttműködési Alap (NEAO-KP-1-2021-2-1455) and Nemzeti Művelődési Intézet, 2022

Nemzeti együttműködési Alap / Miniszterelnökség / Bethlen Gábor Alap Nemzeti Művelődési Intézet